Mindent bele kedden délben – március 12-én, egy úgynevezett „One Hit Wonder” dallal!
Előzetes a Netadó Rádió 2024. március 12-i MINDENT BELE KEDDEN DÉLBEN című műsorából:
Casey Jones: Don’t Ha Ha https://www.youtube.com/watch?v=3iPzMPLlB7U
A délben elhangzó „Don’t Ha Ha” című dal eredeti címe: „Don’t You Just Know It”, ez a Huey (Piano) Smith And The Clowns kislemeze volt 1958-ban. A remek rockabilly-sláger hat évvel később egy müncheni és egy Frankfurt am Main-beli stúdióban öltött új köntöst, a kor divatos tviszt-stílusjegyeivel felruházva, az eredetinél jóval gyorsabb tempóban.
Az előadó (korábban séfként dolgozott) Brian Cassar polgári néven született a Liverpool környéki Newcastle upon Tyne városkában. Első zenés formációja a Cass & The Casanovas volt, 1959-ben kezdtek szerepelgetni Liverpool körzetében működő táncklubokban. A ritmusgitáros-énekes Brian együttese szinte minden műfajban otthonosan mozgott: a latin-amerikai folktól a rock and rollig mindent játszottak. 1960-ban Cassar-nak már saját klubja is volt, itt, a Casanova Club-ban kezdte használni új színpadi nevét; a Casey Valance-t és a Casey Jones-t. Az 1962-ben már Londonban élő Cassar több személycsere (rövid ideig próbált velük többek között Eric Clapton is!) után szilárdította meg Casey Jones & The Engineers nevű együttesét, ez a csapat már az akkor divatos beat-ben utazott. Közben néhány hónapos szünetre kényszerült az együttes, Cassar ugyanis jelentős (és több részre szóló megbízással megalapozott) epizód-szerepet kapott az akkor rendkívül népszerű TV-filmsorozatban, a „Maigret”-ben.
A „Maigret”-kitérő után Cassar újjáformálta – időközben öttagúvá bővült – csapatát, az akkoriban a brit beat-zenekarok által gyakran alkalmazott karrier-lépcső szerint a hamburgi Star Club-ban vállaltak fellépés-sorozatot. Németországban gyorsan befutott az akkor már Casey Jones & The Governors nevű beatzenekar, az első, „Tall Girl” című kislemezüket követő „Don’t Ha Ha” napok alatt a német slágerlista második helyére ugrott! 1966-ig összesen hat kislemezükkel jutottak a Top 40-be, két albumuk jelent meg ebben az időszakban.
A hetvenes években – a beatkorszak elmúlásával – Cassar disc jockey-ként dolgozott a németországi Löhnberg-ben, az ezredforduló előtti években többször próbálta meglovagolni a retro-hullámot, a többször is újjáformált Casey Jones & The Governors (később Here Comes Johnny) azonban már nem tudta követni a változó zenei divatokat.
Cassar 86 évet élt, 2022 december 25-én hunyt el, a Dortmund melletti Unna városában.
Forrás: Wikipedia
Íme, a műsor 12 és 13 óra közötti zenei tartalma:
- Casey Jones: Don’t Ha Ha
- Elvis Presley: (Marie’s The Name of) His Latest Flame
- Frankie Valli & The Four Seasons: Big Girls Don’t Cry
- Cliff Richard: Congratulations
- Piramis: Ha volna két életem
- Charles Aznavour: Isabelle
- Neil Diamond: Girl, You’ll Be A Woman Soon
- Tremeloes: Suddenly You Loved Me
- Napoleon XIV: They’re Coming to Take Me away Ha-Haa
- Linda Ronstadt: Perfidia
- Kiss-Gidófalvy Band (KGB): Az én városom
- Fleetwood Mac: Albatross
- Eduardo Vianello: Guarda Come Dondolo
- Beach Boys: California Girls
- Sweet: Co Co
- Coasters: Yakety Yak
- Brian Poole & The Tremeloes: Twist & Shout
- Uriah Heep: Mistress of All Time
- Bobby Solo: Christina
- Chris Andrews: Yesterday Man
- Janis Joplin: Move over
A Netadó non-stop rádió, éjjel-nappal sugározza a legjobb külföldi és hazai retro-zenéket, itt érhető el akár most azonnal is :